Válasz annak aki „döntött”: öngyilkos leszek

Azt írod: Nem bírom tovább.

Azt mondom: Az erőt másban keresd.

Azt írod: Egyedül érzem magam.

Azt mondom: Ne csapjanak be az érzéseid, Ő mindig küld valakit hozzád.

Azt írod: Vak vagyok egy napfényes világban.

Azt mondom: Nyisd ki szemeid, de ne a napba néz, hanem a barátod szemébe.

Azt írod: Elveszett a hitem Istenbe.

Azt mondom: Istennek nem veszett el a hite beléd.

Azt írod: Nem látok kiutat ebből.

Azt mondom: Máshová kellene állj, ne a völgybe keresd a kilátást hanem a hegycsúcson.

Az élet nem kilátástalan labirintus, az élet ajándék amely boldoggá tud tenni. De ne zárd be magad életed boldogtalan sötét szobájába mert ebből a börtönből meg lehet szökni.

Andrea: A pillanat

  Pillanat, melyről azt gondolod, bárcsak örökké tartana. Megfoghatatlan sebességgel rohan az idő. Nem félelmetes? Ez a pillanat, melyben ezt a szót, mondatot, írást olvasod, nem lesz többé... többé soha. Az imént még a tiéd volt, a kezedben volt, de most már a múlté. Elmúlt, s számodra csak az emléke maradt, egy érzés talán.

  S tudomást veszünk-e néha arról, hogy az ilyen tovatűnő, jelentéktelen kis pillanatok milliói alkotják teljes életünket? S ilyen pillanatokban teremtődnek meg életünk nagy eseményei, sorsdöntő helyzetei. Csak nekünk egy pillanat nem elég a boldogsághoz. Mit adhat nekünk szemvillanásnyi idő? Nekünk több idő kell, nekünk pénz, autó, mínusz öt kiló, karrier... nekünk valami eget rengető kell. S persze nem ülhetünk tétlenül, rohannunk kell, földbe tiporva, esélyt sem adva a pillanatnak, amely a maga kis csodájával boldogságunkat ígéri.

  Aztán hatalmas kegyelemmel ajándékoz meg az élet. Késztetést érzünk, lassítanunk kell, s bekövetkezik az, mi elkerülhetetlen: átadjuk magunkat a pillanatnak. Felnézel az égre, és azt kiáltod: Igen! A pillanat, melyről azt kívánod, bárcsak örökké tartana. S a pillanat, mely persze nem tarthat örökké. De ne csüggedj! Ami egyszer a tiéd volt, azt nem veszítheted el. Magaddal viszed az emlékét, s milliónyi emlékek milliónyi érzése formál téged emberré.

  De vigyázz, ha egyszer elmész valahonnan, ahol boldog voltál, ne feledj el otthagyni valamit. Valamit magadból. Cserében a pillanatért, amikor a lélegzet elállt. Cserében a pillanatokért, amikért érdemes.