Egyedül a világ ellen!?

Az embernek sokszor van ilyen érzése, mintha élete harcát egyedül vívná az egész világ ellen. Lássuk be, pocsék érzés, és nem mondhatjuk, hogy: na engem nem fog érinteni, mert lehet, hogy holnap én is így érzem magam. Nemcsak hangulatváltozásról van szó hanem sokkal többről. Mit tudjunk nyújtani azoknak akik gyakran így érzik magukat? Legyünk velük amolyan on-line, hogy legyen kivel beszélniük, legyen kivel megosztani azt amijük van, vagy inkább azt ami bennük van. Rengeteg emberrel találkozok akik nincs kivel beszéljenek. Ennyire gyenge lenne ez a „……” élet, hogy főleg a fiatalok úgy érzik nincs kivel beszélniük pl. egy fontos döntés előtt? Akkor ássunk egy gödröt magunknak s feküdjünk bele és: Jó éjszakát világ! Úgy látom van igény a beszélgetésekre! Vagy ez csak az én elképzelésem? Az internet egy nyitott kapu is lehet egymáshoz, vagy lehet egy bezárt doboz amiben ülünk és hallgatunk. Ezt ti döntsétek el, én már meghoztam a magamét. A kapu nyitva áll, mit szóltok ezekhez? Na ez az utolsó nemcsak retorikai kérdés volt hanem személyesen megcélzott ami most nektek van szegezve. Remélem nem fagy belétek a szó. :)  by

Az sem „normális?” aki mindig csak szerelmes akar lenni!

Na, sokféle divatról hallottam de a szerelemdivat a túlzások netovábbjának tűnik. Van divat ami a cipőket érinti (hát nem a férfiaknál lássuk be, remélem), van divat ami a ruhákat érinti, és ami gyakran változik csak azért mert egyeseknek sosem elég a pénzből ezért képesek a legbénább, dzsungelruhákba öltöztetni főleg a fiatalokat. A modern társadalmakba egyeseknek annyira feltűnési viszketegségük van, hogy csak azért öltöznek be aberrált ruhákba, hogy észrevegyék őket. Valahol ezek az emberek nemkapnak elég figyelmet, szüleiktől, barátaiktól, és olykor így próbálják felhívni a figyelmet magukra. Vagy csak nem szeretik eléggé őket, vagy nem úgy ahogy ők szeretnék. Amolyan modern segélykiáltás is lehet sokszor ez. A fenti cím arra akarja felhívni a figyelmet, hogy nagyon sokszor, nagyon sokan azért mennek bele a szerelembe vagy a párkapcsolatba mert úgy érzik, hogy ha körülöttük mindenki ezt teszi akkor ez a normális. És ha ők nem, akkor kinézik, kibeszélik őket. A baráti kör olykor belekényszerít embereket abba, hogy olyan kapcsolatokat alakítanak ki amelyeket valahol legbelül nem is akarnak. De minek elsietni a dolgokat? Miért van az, hogy főleg a tinédzserek, legfontosabb foglalkozása az, hogy valakibe „beleszerelmesedjenek”. Egyeseknek ez fő cél, és ilyenkor elvesztik barátaik egy részét mert azok még nem tartanak ott ahol ők, problémákba ütköznek amit még nemtudnak kezelni, mert még nem értek meg rá. A szerelemdivat azért helytelen mert kényszerrel hat sokakra vagyis: nem akarom de teszem, mert mindenki ezt teszi. Viszont a tetteinkért a felelősség is a miénk. Nem mondhatom a bíróságon, hogy  azért tettem mert mások is azt mondták, hogy megteszik (valamilyen bűncselekményre gondoljunk). A nagy dolgokat az életbe be kell várnunk, ha valamit túlzottan siettetünk annak nem lesz jó vége. És az élet megajándékoz a jóval is, csak várjuk ki. A legjobb dolgok olykor akkor történnek amikor nem is számítasz rájuk. By

Nem látunk a fénytől!

Micsoda abszurd mesterség is az írás. Amikor akarsz nem tudsz írni máskor meg éjjel is felkelsz, mert érzed, hogy a Szikra megadta benned a kezdő lökést. Nem lehet sem teljesítményként mérlegre tenni sem önmagadtól függetleníteni, mert valahol belül te vagy és mégis érzed, hogy ehhez egyedül túl kevés vagy. Minden bizonnyal mindenki ismeri a szélmalomharc kifejezést, sokszor van egy olyan érzésem mintha ilyen lenne az egész élet, de ennek a vége nem lehet az örökös kudarc. Oly sokszor láttam már a fényt az alagút végén, de oly sokszor hallottam a sípszót, hogy ez nem a vége, csak a vonat közeledik, nagy robajjal és szemet vakító fénnyel. Mit lehet tenni, hogy ne vakítson el a körülöttünk száguldó világ fénye? Tegyük próbára szakács tudományunkat: végy egy csipetnyi józanságot, egy adag odafigyeléssel, jól felkavarva humorral, és nyakon öntve, hogy mindezt jól átjárja egy mustármagnyi hittel. Lehet, hogy a „pokol konyhájában” nem leszel főszakács de a mennyország tourist utazási irodánál, megbíznak már benned kisebb feladatokkal.

NAGYbőjt 2...

Én úgy szeretem ismerni őt mint friss szellőt, mint eleven szívdobogást, mint megváltómat. Mint olyat aki előttem ment az úton, mint olyat aki utánam jön, és mint olyat aki velem jön. Tehát mik azok a terveim, céljaim amik követik Isten akaratát, és mik azok amik csak az én akarataim. A nagyböjt idő olyan idő, ahol behúzom életem autójának fékjét, lassítok, időt szentelek benne Istennek, magamnak, és annak ami fontos nekem. Én élő kapcsolatot akarok Jézussal nekem az kell ami olyan ima mint a szívdobogás, ami olyan szentírás olvasás mint amikor szaladsz legalább 5 km-rt. És ami olyan szentséglátogatás mint amikor a legjobb barátommal kávézok. Nekem nem elég, hogy a zsolozsmába olyan sorokat ismételgetek akiket valaki írt több ezer évvel ezelőtt, hanem nekem az kell, hogy tudjam, az egyházam velem imádkozik és én is ővele. Nekem az kell benne, hogy érzem benne le van írva a szenvedés, amit valahol, valaki megtapasztalt, átélt, de Isten megvigasztalta, és habár a halál sötét völgyében járok is, én nem féllek a rossztól, mert te ott vagy velem. És nem hagysz el, nem hagysz magamra. Mire jó a nagyböjt? Mire jó egy lelki nap? Arra jó, hogy tisztábban lássunk, arra jó, hogy ne akarjunk átlagosak lenni, ne akarjunk vasárnapi keresztények lenni. Akik bedugják egy órára a fejüket Isten házába, színészkednek, pukedliznek egy kicsit aztán mennek vissza az életükbe, és ott hagyják Istent ismét az oltáriszentségben, az üres templomban. Pedig ha magukkal vinnék az életükbe, magukkal vinnék a munkájukba, magukkal vinnék a szürke hétköznapokba, akkor azok nem lenének többé szürkék. Ezt úgy lehet,hogy térdre borulsz és megkéred bocsásson meg neked mindenért, és kísérjen mert nélküle nem akarsz semmit, ekkor lesz az imád végre igazi ima, ekkor meggyőződsz arról ,hogy bármennyi rossz is van ezen a világon, mindig van annál nagyobb jó. És lehet, hogy pont te vagy ennek a jónak az elindítója. Egy darabig azt gondoltam, hogy én mint pap minden lelki dologra kell tudjam a választ kell valami okos és frappáns tanácsot adjak a hozzám fordulóknak, hogy kell legyen mondókám. De egyre inkább úgy érzem, hogy na erre tudom a választ, tudok egy jó tanácsot akkor mindig kapok egy csavart labdát ami bemegy az életem hálójába. Azt hiszem nekem nem kell tudnom mindenre a választ, nekem csupán olyannak kell lenni mint az útmenti jelzőtáblának, amely mutassa az irányt, jóknak és rosszaknak, és fehéreknek, feketéknek, és szürkéknek is. Felteszem a kérdést mindnyájunknak, milyen jelzőtáblák vagyunk, milyen jelzőtábla vagyok? Az emberek eligazodnak e, ha ránk néznek, egyáltalán a helyes irányba mutatok-e az életemmel, nem kellene-e valami rendszerfrissítés a lelkemnek. Hogy ne a halott Jézust emlegessem, hanem az élőről beszéljek. ÉS megtaláljam a helyemet. Ezért ne keres s áldozati állatot, magadban is találhatsz olyat, amit meg kell ölnöd. Szt. Ágaston

NAGYbőjt 1.

Kedves barátaim, mielőtt meghallottam a szívemben Istenhívó szavát a papságra, tolmács akartam lenni, lenyűgözött egy másik kultúra, annak szépsége, és a legkisebb erőfeszítés nélkül sajátítottam el tanár vagy tanulás nélkül egy szép európai nyelvet. Azt is mondhatnám, úgy ragadt rám, mint a rossz gyerekre a kosz. Akkor még nem értettem Isten tervét az életemmel, akkor még nem tudtam mit akar, később rájöttem, hogy ő nemcsak egy tolmácsot akar belőlem hanem más terve van. Azt akarja, hogy ne csak egy más ország népével értessem meg magam, hanem az emberekkel értessem meg, hogy az életüknek csak akkor találják meg a célját, ha beleolvadnak az ő akaratába. Akkor még azt gondoltam, hogy veszteség ér ha lemondok az én akaratomról és elfogadom az övét, de pont fordítva történt, mivel elfogadtam az övét, megtaláltam a sajátomat ami többet adott nekem mint egy egyszerű munka. Mert nem akartam azt a célt magamnak, hogy minden hónap végén vagy elején csak arra várjak, hogy mikor kapom meg a fizetésemet, mert akkor leszek boldog ha majd annak élek, ha azt gyűjtöm és ezt vagy azt vehetek meg belőle. Nem akartam tárgyakat magam körül amik betöltik az életemet, és befedik ott az emberek helyét. Később olvastam valahol, hogy a tárgyakat használni kell az embereket pedig szeretni és nem fordítva. Soha nem tett őszintén boldoggá az, hogy sok kacatja van, mert ilyenkor kacat az autó, a föld, birtok, a rang, a könyv stb. A könyvet direkt magamért írtam, mert szeretem őket talán ez az egyik olyan dolog az életemben amire szeretek költeni, olykor túl sokat talán. A nagyböjt arról szól nekem, hogy felismerjem, hogy mi az amihez helytelenül ragaszkodom, mi az ami nélkül igazán boldog lennék. Talán a szigorúságom, talán a túlzott engedelmességem, talán, hogy katolikusnak vallom magam, de igazából csak annyira ismerem Jézus Krisztust mint egy halottat a koporsóban, tudom az életét, ismerem múltbéli cselekedeteit, szép beszédet tudok róla tartani mint egy temetésen, ahol mindenki sír mert a pap kitett magáért, megcsillogtatta tudását, polírozott egyet a szókincsével, mindenki elvan ájulva, meg van elégedve, és vége! De tényleg én inkább úgy szeretem ismerni Jézus Krisztust mint akivel az imént együtt ebédeltem vagy reggeliztem, vagy mint olyat mind akivel együtt kávéztam... folyt.  köv.

Szemét

Szemét, mily sokszor használjuk ezt a kifejezést és lássuk be a legtöbbször sajnos nem hulladékot értünk alatta hanem embereket, akiket, hulladéknak minősítünk. De tele van szeméttel az egész életünk, mert az ilyen zene megy a rádió csatornáin keresztül, a tv, i-neten keresztül annyi szemét vesz körül, hogy ha ezeket fizikailag is mérni lehetne , akkor már belepte volna az egész bolygónkat. Azok a hegyek amelyeket a szemét okoz, sokszor alig tudjuk kezelni, rengeteg összeget költünk rá, hogy valaki eltakarítsa azokat, eltüntesse a szemünk elől, csakhogy ne lássuk. De mi van a sok lelki szeméttel azokat ki takarítja el, azokat hova temessük a tenger mélyére vagy a dombok mögé? De az úgyis ott van. Pedig van megoldás régen gyónásnak hívták most ÉN szemét eltakarításnak mondom, mert ez valahol a lényeget érinti. A fiatalok mindig is érzékenyek voltak a környezet szennyeződés kérdéseit illetően, remélem, hogy a lelkük szemetének eltakarítását is legalább ennyire komolyan veszik. Én bízok bennük. Tudjuk, jól, hogy mindannyian termelünk lelki szemetet, amelyeket nem kell magunkkal cipelni, VAN megoldás. Belátni ezeket és bocsánatot kérni értük. Emlékszem, hogy gyerek koromba amikor valami rossz fát tettem a tűzre, és higgyétek el sokszor volt ilyen akkor a legcsodálatosabb az volt amikor bocsánatot kellett kérni a szüleimtől, lelkileg semmi nem nyugtatott meg ennyire. Ugyanígy van az az ember aki felnőtté válik. Kedves barátaim, meg kell tanulni bocsánatot kérni, sokszor magától az Atyától is. Ezért minél kevesebb embert kell szemétnek tekinteni, és lassan igyekezni, hogy senki ne legyen életünknek ezen kategóriájában. Mert a legnagyobb szemetes bennünk van, ami azt mondja nekünk „te úgy lehetsz elismert, sikeres, nagy” ha a többieket beletaposod a földbe, hogy neked lépcső legyen belőlük. Mond csak te szeretnél ilyen lépcső lenni? NEM? Akkor másokat se használj annak. Az élet sikereit nem úgy lehet elérni, hogy a másikat céltáblának használjuk, és leterítjük. Mert akkor előbb utóbb téged is valaki céltáblának fog használni. Inkább használjuk képességeinket másokért is, hogy ne legyen ember embernek farkasa. By