Ahogy telnek a hetek és hónapok,
nemtudok nem visszatekinteni az eddig megtett útra. Egyre gyakrabban tevődik
fel a kérdés bennem: hogy teszem a dolgom? Úgy érzem egy felszínes
kereszténység része vagyok. Egy olyan kereszténységé amely megalkuvó lett.
Amely a saját kényelme érdekében fontos értékeit adta fel, olyan értékeket
amelyeket soha nem szabadott volna feladnia pl. az egyszerűséget, a hűséget, a
harcot (Jézus Krisztusért és egymásért). Egyre gyakrabban hallom: ilyen a
világ, talán vannak emberek akik az erkölcsi értékeket felcserélik a divatra,
ezzel azt gondolják, hogy nekünk is változni kellene. Lassan nem merjük felemelni a hangunkat azt,
hogy a ne ölj mindenkire vonatkozik, fiatalokra, felnőttekre, idősekre
egyaránt. Ez jelenti azt, hogy a meg nem született életet is védeni kell, annak
a tizenévesnek is akivel „véletlenül” megtörtént, annak a szülőnek is aki nem
akarja, hogy ez a szégyen a családon maradjon. Szerintem nagyobb „szégyen” egy
gyermek megölése mint megmentése. Nem a látszatboldogságra kellene adni hanem
az igazira. Ez kötelezi azt a nagyszülőt is aki tudva a dologról mégsem szól
semmit a béke érdekében. Milyen béke ez? Hamis, hangtompítós gyilkosság ez is
minden ilyen ember részéről. Hallgatni akarunk és ezzel is segítünk odatenni a
kést a gyermekek torkához. Inkább a világ sötét fantázia változzék amely Isten képéről
és hasonlatosságáról a sötétség magvetőjének alakjáéra akar formálni mindenkit.
Megkérdőjelezem az iskolai barátságaitokat is, tudtok a köztetek élők gondjairól
de nem törődtök velük. Vannak olyan „barátnők” akik saját osztálytársukat
kísérik el abortuszra, hogy „segítsenek” neki. Milyen segítség ez? Akkor segítettek
volna neki amikor meggondolatlanul, esetleg az alkohol befolyása alatt meg
kellett volna fognia a kezét, hogy ne tedd! Most inkább része ennek a haveri
halálbrigádnak amely segít eltüntetni a nyomokat akár az Auschwitzi halál
kommandó. Mert erre szebb nevet nem tudok. A keresztények mióta lettek része
egy olyan rendszernek amely a legvédtelenebbek megölését szorgalmazza? Nos
akkor mennyire megalkuvó az én kereszténységem? Sokszor lássuk a vagyon gyűjtésbe
beletemetkezett emberek életét. A mindig több kell ideológia kiölte belőlük az
emberség utolsó csiráját is. Ők mit visznek innen magukkal, ebből a világból
abból amit gyűjtöttek? Vajon a házad, a palotád boldoggá tesz téged? Az élő
Istennél mióta mérce, hogy kinek mekkora a háza és vagyona. Ezek az emberek rég
halottak csak még nem vették észre. Inkább maradok radikális bolond a világ szemébe mint bankszámlákhoz és tárgyakhoz
ragaszkodó csak önmagát látó halott. Sajnos vezetőinkről sem mondható el, hogy
az életük igazi alapra lenne építve, és ide értem a lelki vezetőket is, a szellemi
mágusokat, újonnan létrejött "vallások" békét és hitet ígérő vezetőit, vagy címeket,
rangokat gyűjtő papokat, palástos főmuftikat és a vidám vasárnapjuk állarca
mögé bújt üzletembereket. Jó üzlet lett nektek a vallás. Félrevezetitek a
kereső embert, hamis és biztos mennyországot ígértek nekik csakhogy letérjen a
helyes útról, elássátok reményeiket, és óriási terheket kötöztök össze és
tesztek az emberek nyakára, lelkére, testére, szívére. Nos nekem ebből az áll
kereszténységből van elegem, a sokat ígér de semmit sem ad látszatából. Ezért
szeretném ha az én kereszténységemnek a hite jobban megmutatkozna, ezért
szeretném ha az én kereszténységemnek a tettei láthatóbbak lennének a
hétköznapokban, amely nemcsak Húsvét és Karácsony alkalmával mutatkozik meg hanem
egész évben látható és tapintható. Ezért szeretném ha az én kereszténységem
vasárnapjai igazi erőforrások lennének, szeretném ha az emberek azért jönnének
a templomokban mert ott erőt, hitet, reményt akarnak gyűjteni a hétköznapokhoz
és nem aludni akarnak. Szeretném ha az én kereszténységem papjai példák
legyenek: radikálisak, szeretettel telik, forrófejűek ha kell, szeretném ha
vasárnaponként nem esti meséket prédikálnának hanem Jézus Krisztust hirdetnék a
templomokban. Szeretném ha olyanok lennének mint a pápájuk. Ehezz
mindegyikünkre szükség van. Az én kereszténységem tagjai nem a politikától kell
várják a megváltást, nem azon kellene sopánkodni, hogy melyik elöljáró mikor
tesz valamit. Először nekünk kellene belátni, hogy egyes dolgokat máshogy is
tehetünk, több kedvességgel, több szeretettel, több odafigyeléssel, több
igyekezettel. Ehhez az kell, hogy először megkérdezzem magamtól, jól van-e így
az életem vagy csak vegetálok. Az én kereszténységem csak annyira felszínes,
amennyire én is az vagyok! A szentírás egyik gyöngyszeme így hangzik: „Szeresd
felebarátodat mind önmagadat”, ha ezt mindegyik olvasó innentől az életébe
halál komolyan venné, megváltoztathatnánk a világot, egy kicsit legalább is biztos
jobbá tehetnénk. Ez egy újabb lehetőség az ébredésre, de vajon ki veszi észre,
hogy múlóban az éjszaka és közeleg a nappal.
