Begbízni nehéz, ismét bízni-még nehezebb.....stb. / Zs

Nem éri meg – Megéri!

Az utóbbi évek leg-aktívabb témái amivel foglalkoznak emberek bárhol járjak a bizalom kérdése. Pontosabban, hogy mennyibe éri meg, belefektetni mert egy bizonyos rizikó faktorral jár, amit nem lehet kiküszöbölni. Már rengeteg emberrel beszélgettem a bizalomról, a legtöbbjüket valamennyire sikerült megtanítani, hogy merjenek bízni emberekben, legalábbis a bizalom aprócska magját elültetni valahol bennük. De ez nem az én érdemem, és ez nem lesz valamiféle öntömjénezés, hanem, minden érdem Istené. Nos kedves barátaim azt mondhatom, hogy érdemes belefektetni mindent a bizalomba mert az emberekhez visz közelebb, és csak így találsz igaz barátokat az életbe. És aki a bizalmatlansággal küzd annak valahol mind ez a problémája, több barátot szeretne vagy legalább egyet de az igaz barát legyen és egy életre. Olyan orosz rulett szerű dolog, hogy nem mindig jön össze, és akkor leállsz egy időre és csak a kérdőjelek halmozódnak benned, főleg, hogy miért csapott be, miért hagyott el, miért árult el? De ezeket ne láncold a lelkedhez, ne élj évekig a sértődöttség gyémántkalitkájába, hanem engedd ki a kezedből, hogy hadd fújja tovább az élet szele és legközelebb olyat fúj az utadba akibe belevetheted magadat. Az ejtőernyős ugrás is csak akkor élvezhető ha kiugrassz és nemcsak lentről nézed. Ezt sokszor én is „most” tanulom új barátaimtól, akik megmerik osztani még a depresszív élményeiket is. Minden tiszteletem az övék. Egy idézet Dr. House-tól: „Tudom, hogy bent vagy, hallom, hogy aggódsz” Jó lenne jobban észrevenni ezeket, és barátként közelíteni meg őket. „Nem úgy tanított mint az írástudók hanem úgy mint akinek hatalma van” Gyakorlásra fel. by

Andrea: Vannak emberek...

  Vannak emberek, akik sorsszerűen, vagy valamiféle véletlenszerű találkozás által az életünk részévé válnak. A kisfiú a játszótérről, a szomszéd kislány, a sarki üzletben dolgozó elárusító gyereke, az előttem ülő srác. Találkozunk egyszer, aztán havonta, hetente, naponta, majd ráeszmélsz, hogy úgy nevezed őt: barátom. Ők kísérnek minket életünk végéig, vagy életünk valamely szakaszán, olykor néma árnyékként. Ajándékba kapjuk őket, s egészen jól megszokjuk, hogy ott vannak nekünk, ők, a barátaink.

  Aztán sorsdöntő pillanatok következnek, az elválás pillanata. Jelenetek, zokogás, könnyelmű ígéretek. Új idők jönnek, új kalandok, új emberek, s lassan feledésbe merül egy vagy másik arc, név, egyén. Mi történt? Egyszerűen csak így kényelmesebb, érzéseink, ragaszkodásunk enyhült, s többé már nem köt össze minket a közös veszély.

   Az átlagosok átlagos életét éled, csak úgy röpül a fejed fölött az idő. Aztán egy nap, rendszerint egy langyos vasárnap délután, egy váratlan érzés kérezkedik be lelked kapuján. Egy érzés, magával hoz egy képet, egy elmosódott arcot, egy feledésbe merült nevet, egy egykor sokat játszott dallamot.

   Hiányzik. Hiányzik a nevetése, hiányzik, ha haragos, a bölcsességei, a kérdései is. Valójában, mindig ott volt veled, a gondolkozásodban, a döntéseidben, ott veled, lélekben, mert ő a barátod, mert a barátság nem csupán fizikai kapcsolat. Annál sokkal több...  Elhanyagolhatod, elhagyhatod, de ha valóban méltó a barát megnevezésre, nem veszítheted el, nem haver és nem jó ismerős, ő a barátod.

  Elég néha egy rövidke kis üzenet, alkalom adtán egy névnapi köszöntő, csak hogy tudja, hogy gondolsz rá, s érezze, hogy nem vagy idegen. Barát, érték. Akikkel, akikért mindig érdemes.

Zsolt / Új hely, új kezdet!

Valahogy olyan érzésem van mintha hiányozna a fél szívem (nem jó érzés), fáj az elválás és egyben kíváncsi vagyok az újra. Az elmúlt években nagyon megbarátkoztam a régi közösségem tagjaival. Sok jó barátom lett, de lassan éreztem, hogy minden jónak előbb utóbb vége szakad. Nem bánom, hogy köztük tölthettem 4 csodálatos évet sőt örvendek, hogy így történt. Viszont minél több időt tölt az ember egy helyen annál jobban megismeri és meg is szereti azt. Ezért olykor fáj amikor búcsúzni kell. Ez a világon az egyik legnehezebb dolog. De teljes szívvel és erőmmel vetem bele magam az új feladatokba és kihívásokba, mert ilyen az élet találkozások sorozata amikben mindig van elég öröm.