Az agresszió ellen / Zso

A világ egyik legkegyetlenebb érzése amikor valaki nem tudja irányítani a dühöt ami benne felgyűlt pl. iskolában, munkahelyen. Amikor emberek azokon vezetik le a dühüket akiket a legjobban kellene szeressenek. Amikor a harag az emberben átveszi az irányítást és tomboló orkánná alakul ami pusztít mindent és mindenkit maga körül. És közben mennyire szomjazunk egy békés világra, méginkább egy békés életre, és leginkább egy békés családra. A „Minden héten háború” c. film vezérgondolata jut eszembe, mert egyeseknek a négy fal és a tető között minden nap háború van, és aki már vett részt ilyen csatában az nem kívánja annak folytatását soha. És legtöbbször mégsem merünk ezekről beszélni, inkább hallgatunk, szőnyeg alá seperjük azokat, hogy majd pár év múlva tomboló orkánként törjenek a felszínre és magukkal söpörjenek mindent, mi magunkat is. Túl kevésszer van bátorságunk megosztani ezen fájdalmainkat valakivel inkább bezárjuk magunkba. ÉS még azután is, hogy az illető személy már rég nem él, de megmarad rémálmaink háttérképének mert a dolgok, a tettek és az érintések még mindig bennünk élnek. Sokszor igen nehéz kinyittani a pandora szelencéjét mert durva dolgok szabadulhatnak ki onnan, de ha csak magunkba tartjuk belülről szed szét minket. Két lábon járó időzitett bombák vagyunk ha a sok felgyűlt dologtól nem szabadítjuk meg magunkat, és az a borzasztó, hogy még mi magunk sem tudjuk, hogy EZ mikor robban. Talán a függőségek által legyőzött embernél egy van ami veszélyesebb az ahol hiányzik a függőség és tombol az agresszió mint veszett kutya. Ahol fáj minden pillanat az otthonlevésben, ahonnan az ember a „Shawshank redemption” (börtönéletet bemutató film) módjára menekül. Az lenne jó ha nemcsak szemlélnénk ezeknek az embereknek az életét de vigyáznánk is rájuk. Legyen ez az első lépés ebbe az irányba. Kérdezd meg magadtól, Te jelented-e valakinek a szabadulást? by