Kedves olvasó, az akolból
eltávozott vagy meglépett juh, illetve bárány példabeszéde már nagyon régi
történet. De napjainkban inkább 99 lépett az akolból kívülre és egy van, aki
árválkodik benne. Nos, az örömhír arra buzdít, hogy meg kell keresni az
elcsatangoltat és vissza kell hozni a többi közé. Na de a történet megírása óta
teltek már el évszázadok és évezredek és a „gyermek fekvése” is megváltozott.
De megnézhetnénk azt is, hogy jelenleg nekünk milyen „aklunk” van? Nem sötét-e?
Nem rideg-e? Na és ki az, aki egy ilyen helyen akar ücsörögni, ha ez így van?
Nem azt gondolom, hogy egy luxuslakosztályban kellene kényeztetni az embereket
a nap 24 órájában, hanem tegyük a mienket biztonságossá, otthonossá, legyen
benne egy jó társaság. Érezze az oda betérő, hogy otthon van, ilyen lelkületűvé
kell tegyük templomainkat és nemcsak az ünnepek idejére. Itt sokszor azt
tapasztalhatjuk a saját házaink tárja környékén, hogy mintha Gyergyó környékén
árkedvezmény lenne a fekete ruhákra. Mindenki, aki a templomainkba „bentlakó”,
tisztelet a kivétel, fekete ruhában van, mintha temetésre jönne. Na, és a
„legjobb”, hogy amikor az ember áldozáshoz járul, akkor az öröm kellene látszódjon
az arcán, hiszen az élő Istent fogadja szívébe, de pontosan, mintha a
fordítottja történne, a keserűség vagy az álmosság vagy a „belefáradtam, ne
zavarjátok a lelkemet”. Van egy tragi-komikus film, a címe: Zombiland, ott
láttam hasonló arcokat. Nos, egy olyan ember, aki csak a karácsony nosztalgiája
miatt téved be egy templomba, vagy egy fiatal, aki a lázadás jegyében mindent
megkérdőjelez, ő egy ilyen feketeruhás, citromarcú „közösségtől” mit várjon el,
mit lát, ha az arcukba néz? Gyerekek, ha ez a jövő kereszténysége, akkor jobb
lesz egy kis kaját elásni. Ferenc pápa azt mondta, hogy a keresztények legyenek
az öröm emberei. Ennek az ellentétét szinte betegesen megszoktuk,
templomainkban sokszor olyan fagyos a hangulat uralkodik, mint egy hullaházban.
Sehol egy mosoly, sehol az öröm, mindenki feketében, mintha a világ gyászolna.
Na, tessék öröm. Még legyen reményed. Ez szinte úgy hangzik, mint egy menet a
híres Mike Tyson ellen, aminek lehet sejteni, hogy nem lesz jó vége. Ideje
lenne felébredni, testvérem, és jó lenne, hogy megjelenjen kereszténységünk
örömteli formája, amelyik a legjobb arcát mutatja, ideje lenne, hogy a
templomainkban megjelenjenek a farmernadrágos, bőrdzsekis keresztények, akik
színt visznek Isten házába. „Bátorság, ne féljetek”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése