Hibák

 

Vajon miért van ennyi koldus, ennyi magányos, ennyi árva, ennyi boldogtalan ember ezen a földön? Vajon miért pusztít ennyire a drog, az alkoholizmus, és minden szenvedély? Mert 2000 éve tanuljuk és most sem tudjuk a legfontosabbat, szeretni egymást. Ez a hitünk, vagyis ez a lényege erről szól, ameddig ezt nem tudjuk csak amatőrök, utánzók vagyunk de még messze nem keresztények. Ez a legfontosabb, ez a legfőbb, és mégis a legtöbb keresztény közösségben ez van a leginkább mellőzve. Nálunk is! Mi keresztények, ezt a dolgot tanuljuk meg legnehezebben a Mestertől, hogy szeretettel legyünk egymás iránt. Inkább képesek vagyunk megbújni egy egyház tanítása mögé, inkább képesek vagyunk betartani parancsolatokat, hakell mind a 10-et. De amikor arra kerül a sor, hogy szeressük a másikat akkor csődöt mondunk. Hiszen könyebb betartani egy előirást, egy parancsot vagy bármi mást amit megszabnak nekünk, amit megtanitanak, amit feladnak, mind azt, hogy szeressétek egymást. Ahhoz, hogy megértsük Isten szeretetét, sokszor össze kell törnie az én-nek bennünk.

Én a fontos, akinek álmai vannak-aki azokat meg akarja valósitani.

Én a sikeres aki már évtizedek óta gyüjt: pénzt, hatalmat, sikert, élményt.

Én a müvelt, okos, jártas, aki felefele halad egy ranglétrán.

Nos ezek a dolgok az élet részei mint a lélegzés, de ha csak ennyi az élet akkor mi vagyunk a legszerencsétlenebb emberek ezen a földkerekségen. Mert ha ezeket elveszitjük: siker, müveltség, fontos dolgaim, akkor mi marad? Akkor az életünk üress lessz. Mindannyian és itt kivétel nincs az értelmetlen élet ellen harcolunk, de igazából csak az számit, hogy mennyire szeretünk. Beleteszünk rengeteg energiát abba, hogy épitsük a jövőnket, és közben nem élünk a jelenben. Azt tervezzük, hogy majd boldog leszek ha elérem ezt vagy azta céllomat. Közben telnek a napjaink és a mi bakancslistánk üress, ahol nevek kellene szerepeljenek, oda olyan dolgokat irunk amik igazából nem is lényegesek. Úgy gondolom, hogy Isten a kezünkbe adott mindennap egy üress lapot, ez a mi 24 óránk. De minden este elveszi tőlünk, ha akarjuk ha nem.  Az életem végén ebből áll össze az életem könyve, de ezt a könyvet nevekkel kell megtöltenem, ha csak annyi a céllom az életben, hogy jól érezzem magamat akkor az hamis álmokkal nem fog menni. Ha bármely dologban az életemben nincs benne valahol az ISTEN akkor nem irok neveket az életem lapjaira. Kérdezzük meg önmagunktól, hogy jelenleg az életemben miért teszem azt amit teszek? És ha a válasz nem az, hogy azért mert boldog vagyok ezáltal akkor itt nem árt újraterveztni, hogy életem ezen körforgalmából hol tudok kiszabadulni.

Egy parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Erre nem lehet azt mondani, hogy nem tudom jobban. Jobban mindig lehet. Beöjti Tamás atya azt mondotta, hogy az adakozás akkor az igazi, ha már egy kicsit fáj, ameddig nem fáj, hogy adtam a magaméból addig nem az igazi. Ugyanigy van a szeretettel is ameddig legalább egy kicsit nem fáj (az igazi szereteről beszélek) addig még lehet, hogy nem a legigazibb.

Paris

Nem gondoltam, hogy ennyi idő után, egy ilyen esemény hatására írom, hogy: mennyire elpuhultál kereszténység. Elpuhultál vagy elpuhultam, még nem teljesen világos!? Egyes erdélyi fiataljaink a francia zászlós arcképeik mellé kiposztolják az utolsó szombat esti lázban, a "szórakozóhelyeken" az alkoholmámorban betépett arcképeiket, akkor jön, hogy elkerüljem a tükröt és ne nézzek belé. Mert ezért a kialakult helyzetért nem lenne helyes csak bizonyos német vagy más nemzetiségű politikusokat bírálni, mert ebben a kondérban mind benne vagyunk, mi főztük, mi is fogjuk megenni. Elpuhányodtunk az biztos, Franciaország már sokkal régebben elindult egy erkölcsi lejtőn, a szabadosság szellemében, nem mondom, hogy a dolgok ezért történtek, de tessék ez lett belőle. Nem hallgattunk a józan figyelmeztetésekre Együtt érzünk a franciákkal, együtt érzünk majd mindenkivel akik nem mi vagyunk, mert ugye "csak ne mi legyünk a következők". De nem lehet az együttérzés egyetlen szimbóluma egy zászló, ez kevés, egyetlen reményünk van, hogy lelkiekben megerősödnünk, mert könnyű egy olyan nemzetet földre kényszeríteni akinek nincsen hite de egy olyat amelynek van azt nem tudja eltiporni a gyűlölet. Nekünk elsősorban a gyűlölet ellen kell küzdeni, és nem a véleménykülönbségeink ellen.

Na ez mi? /Zso

Sáros, esős, utcasarok, lámpafényes homálysátor, dzsessz harsona kicsengése oszlatja a sötétséget! Hárman mentünk egy kopott ruhás reményvesztettség, egy magába zárkózott örömpacsirta és egy elfáradt cirkuszi akrobata nyugdíj előtt! A kopott dzsessz harsona hangját követve belöktük a homályfürdőjébe lapuló orosz kártya partik legendás sírhelyét az ivót ahol „az úri közönség táncol”. Bent négyen ültek, mind sötéten fénylő szemekkel, és egy összeomlott kártyavár lelkületével. Várták a szebb jövőt. De az éppen nem erre járt. Ekkor valaki, egy kéz a semmiből egy virágot tett a színpad szélére, és az a kis árvácska szelíden megfürdött a cigaretta vulkáni füstjében és a legyek dorolta falilámpa halovány fényénél elkezdte szépségével szép lassan hirdetni a reményt egy olyan helyen ahová az angyalok is csak a világvége után ezer évvel mernék betenni a lábukat szélcsendben és akkor is csak zárás után. És azt hirdette, hogy: mindig van remény és mindig van egy igaz testvér, vagy kettő ezen a árva világon aki meghallgat…

Anonymus te jobbat érdemelsz! /Zso

Kedves barátom aki nem mersz megkeresni! Látszik rajtad, hogy mennyire szenvedsz, sötét szemüvegben, kerülve a szemkontaktust, megpróbálod elhitetni magaddal, hogy minden rendben, ilyen a világ, nekem is ilyennek kell lennem. Sorra veszíted el a legjobb barátaidat, akikre igazán számíthatnál, mert még mindig egyedül akarod végigcsinálni, mert még mindig önző vagy, pedig ez lehetne másképp! A világ beskatulyáz, megpróbál vasvillára szúrni és az ismertség és a vagányság tüzén megsütni, a suliban vagánynak lenni és csak az „olyan” fiuk, lányok barátnőjének, barátjának lenni maga lehet a magány és a pokol. Megpróbálod elhitetni, hogy neked a Rió club, a Dzsungel és társaik kellenek ahhoz, hogy boldog légy, hogy kissé mámorba de nem eléggé ahhoz, hogy a felelősség látszatát lerántsd magadról, minden jó lesz. Talán azt gondolod, hogy téged az ask.fm tömegkérdései fognak kihúzni a magányodból? Ott akarod megtudni, hogy ki, minek tart? Nem az a helye az igazi kérdések feltevésének! Neked nem erre van szükséged. Tudom, hogy néhányszor megpróbáltad a jó utat választani, de nem mertél teljesen őszinte lenni talán még saját magadhoz sem. Akkor most itt az idő, hogy ne egyedül kezd el, ha még megvan benned a láng amitől olyan különleges vagy. Szerintem ideje lenni, megmutatnod, hogy igazából milyen is vagy te, ott legbelül. Húsvét van, szeretném látni az igazi énedet, szeretném, hogy tudd Jézus neked is megadja az igazi feltámadást és tőle nem kell félned. Nem érdemled meg, hogy egyedül légy, bár sokan körülvesznek, én a te belső magányodra gondolok. Te boldogságot érdemelsz de ahhoz lépned kell, ez a legjobb alkalom. Várok rád, s ha gondolod megmutatok egy jó utat a Mesterhez, és ezt nagyon sokaknak írhatnám, de most TE vagy a célpont. by

Érdemes elolvasni és tenni

Fontos, hogy sikerüljön letenni a fegyvert. Én hosszú évekig harcoltam ezt a háborút. Szörnyű volt. De most letettem a fegyvert. Nem félek többé semmitől, mert  „a szeretet elűzi a félelmet”. Letettem de nemcsak a fegyvert hanem a győzni akarást is s hogy mások rovására igazoljam önmagamat. Nem őrködöm többé éberen, irigyen ragaszkodva minden gazdagságomhoz. Elfogadom amit kapok, megosztom amim van. Nem tartom nagyra elképzeléseimet és terveimet. Ha jobb javaslatokkal találkozom, szívesen elfogadom. Mindaz ami jó, igaz, valós, akárhol legyen is, az mindig a legjobb számomra. Ezért nem félek többé. „Ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől?”

De ha fegyvertelenné, mezítelenné válunk, ha megnyílunk az Isten-ember felé, aki mindent újjáteremt, akkor Ő fogja eltörölni a megsebzett múltat, s új idők kapuit nyitja meg, ahol minden lehetségessé válik.

Athenagorasz pátriárka

Új faj jelent meg: a mutáns keresztény farizeus.

Annyi mindent nem értünk életünk folyamán, sokszor még a legcsodálatosabb történéseket is csak véletlennek fogjuk fel, (nem is gondolva arra, hogy a véletlen, az Isten nick neve).  Mert egy kávézás egy jó baráttal, egy panasz vagy egy öröm megosztása vagy együtt viselése, egy napsugár a ködös napok után, egy őszinte beszélgetés, egy felejthetetlen kép ismételt és ismételt megnézése, egy szentírási idézet ezredik elolvasása és akkor leesik a „tantusz” és kicsordul egy könnycsepp is. Olykor egy élet is kevés rájönnünk arra, hogy telnek a hónapok, s az évek, és esetleg, ha a kegyelem folytán megérjük a nyugdíjas kort, akkor nem lesz amire visszaemlékeznünk, mintha egy üres albumot hagynánk magunk után csak. Most nem az olyan emberek életcélját értem ez alatt, akiknek dicsőség a megrészegedés, a hányás, a drogozás és a kihasznállak egy hétvégi kaland erejéig, mert ezek mind pocsék, ócska  és csak a szemétládák életcéljainak felelnek meg. És ilyen dolgokra emlékezni majd ötven évesen vagy azon túl nem nagy szellemi teljesítmény, ezt még egy analfabéta is tudja, aki egy barlangba nőtt fel, és túlságosan sötét még az éjszakához képest is. Nekünk valami vagy valaki másra kellene emlékeznünk, akiről elmondhatjuk, hogy érdemes volt érte harcolni, megérte a fáradságot, mert egy igazi kincs, vagy kincsesbánya. Arra kellene emlékezni, hogy megérte kiállni egy ideáért, ami sokaknak jó példát ad, vagy erővel tölt el ebben a „hétköznapi” világban, mert olyan ember, aki lefáraszt szellemileg, és lelkileg, az van elég, nos, olyanok kellenének, akik fel is töltenek, hogy ne legyen az élet hétköznapi és fárasztó. Ezek az apró örömök az életünkbe nem csak ott vannak, és nem azért mert megérdemeljük őket, hanem mert valaki ajándékba oda helyezte őket. Azt gondolom, hogy pusztán szeretetből! Ezt nem könnyű elfogadni, lenyelni, mert mi magunk sok mindent számításból adunk, kiszámításból, illetve a viszonzás reményével. És ez nem keresztény életcél. Sok emberrel találkozom, akik megcsömöröltek az élettől, akiknek elég a hétköznapiságból, akiknek elég az erkölcstelenség ingoványából, a kihasznállak a szerelem jegyébe, vagy olyanná teszlek, hogy ne legyen kedved tükörbe nézni sem. Kellene egy mozgalom, aki ki mer tűzni olyan célokat maga elé, amelyek senkinek nem jutnak az eszébe pl:harcoljunk a pornográfia ellen vagy ébresztő szülők a gyermekeitek az interneten veszélybe vannak, ne engedjünk olyanokat nevelővé válni akik erkölcsi nullák, ugyanakkor, legyen a tanárnak joga megvédeni magát a diákok önkényuralmától. Vajon kiknek cseng a fülébe a vészharang, hogy ezek is problémák és érintik a társadalmunk egy  jó részét? Az van, hogy nincsenek példaképek, nincs akikre felnézni és nem találunk lassan olyan embereket, akik emberileg, keresztényileg is kiállják az idők próbáját. Ezzel ellentétbe vannak olyan bájgúnárok elég sokan, akiknek tele a zsebe, de üres a szíve és sokszor a feje is.  Ezeknek van reklámjuk, mert ők akik kiabálnak, hangoskodnak, csapják a port, és a porondon vannak. Mégis 2014-ben milyennek kell lennie az igazi keresztény embernek? (ez csupán személyes véleménylistám)

1.     Legyen őszinte

2.     Ne használjon állarcokat

3.     Tudjon szívből mosolyogni és nevetni

4.     Ne álljon a pénz uralma alatt

5.     Ne azért tiszteljük mert rangja, címe van

6.     Tudja az érzéseit és az érzékeit irányítani

7.     Ha elesik, merjen felállni, és oda álljon vissza, ahol elesett

8.     Higgyen az embernek adott második esélyben és a harmadikban…

9.     Legyen kitartó a jóban

10.                       Álljon kapcsolatba a Mesterrel

Ha ti is ismertek személyesen olyan embereket, akikre felnéztek, mert itt élnek közöttünk (nem filmcsillagok és hasonlók) becsüljétek meg.