Lelki forradalom?!

Azokról akik jónak hiszik magukat! Szinte mind a mai napig vannak olyan megkövesedett szívű emberek akik a vezetők szerepében tetszelegnek, a hatalmuk megszállottjai, a pozíciójuk számukra olyan mint az örök igazságok, és azt hiszik uralmuknak soha nem lesz vége. Talán magunk is találkoztunk olyan emberekkel akiknek jelenlétében csak csendben lehet beszélni, vagy akire mindig figyelni kell mert nem tűri el, hogy az ő környezetébe másra figyeljenek. Olyan embereknek látom őket akik fölött elzúgott a történelem vonata, ők a peronon maradtak és akadályozzák azokat akik most szeretnének felszállni. Olyan emberek akik önzőek, akik nem értenek semmit és még azt se jól. Ezek lehetnek vezető politikusok, parlamenti képviselők, papok, a család idős vagy nem idős tagjai vagy uralomra törő parasztok akik királyként akarnak uralkodni. De az uralkodók korszaka lejárt, mit csináljunk ezekkel akik itt maradtak, tűrjük el, kövessük figyelemmel, hogy esetleg még hány ember életét és lelkivilágát teszik tönkre?! A válasz sokrétű lehet. Legyünk forradalmárok!? De túl kevés forradalom váltotta be a hozzá fűződő ígéreteket, a legtöbb még olyan se volt mint az előtte lévő rendszer. Legyünk béketűrők!? De hisz még Jézus is azt mondja, hogy: „legyetek ravaszak, mint a kígyók és szelídek, mint a galambok”. Tehát a kettő együtt jár. Milyenek legyünk azokkal szemben tehát akik saját korcsságukat nem ismerik fel hanem dicsekednek vele? Talán egy olyan út van ami helyes ide, és ez a ravaszság és szelídség útja. Ez nem képmutatás ez aktualitás, ez a késhegyén táncolás a világ öszvéreivel szemben. De mikor volt a világ egyenes ahol lehetett egyenesen élni? Mikor volt békés és mikor volt igaz? Csak mi magunk tettük és tehetjük azzá ami akarjuk, hogy legyen akár áldozatok árán is! Csak az a kérdés marad, ki milyen áldozatra kész egy más jövőért egy embertársért!?