Csakis Pénz élet / Zso

A mai evangélium mindenképpen olyan dologra irányítja tekintetünket ami napjainkban is nagyon aktuális. A kérdés az adományozás körül forog, és a felvetett probléma mindig az, hogy mennyit adjak?! Mennyit adjunk egy nemes célra? Pl. egy gyerek otthon építésére, ami igazán nemes cél, mert gyerekekről van szó akik a leg ártatlanabbak közé tartoznak. Mennyit lehet adni egy közhasználatú épület felépítésére, amely egy faluközösség javára van? Régebben az emberek nem számíthattak sem kormányzati pénzekre sem uniós támogatásra, csak arra a kevésre ami a zsebükben volt. De valahogy megértették azt, hogy ha valamire szükség van akkor nem azt a kérdést kell feltenni először, hogy a szomszéd mennyit adott, hanem azt, hogy nekem képességeimhez mérten mi a feladatom az én közösségemmel szemben. Sajnos az emberek manapság nagyobb Istennek tartják a pénzt, mint az ég és föld urát, azt képzelik, hogy az a boldogság kulcsa. Hogy mindig a jövőben, egyfajta álomvilágban élnek, amikor majd sok pénzem lesz, akkor majd szokták mondogatni. Akkor majd mi is lesz? Akkor majd nem lesz egészséged, mert amilyen őrülten hajszoltad közben tönkre ment?! Akkor majd mire eleget összegyűjtöttél megvénültél? Vagy már nem tudsz különbséget tenni jó és rossz között? Vagy annyi emberen gázoltál keresztül, hogy csak olyan fizetett barátaid vannak? Akikkel hétvégeken csak inni lehet? Nagyon el kell gondolkodni kedves testvérek, hogy ha az életünkben vannak olyan emberek akiknek egyetlen szórakozás az éjszakai mulató hely akkor nekik mi hiányzik nagyon nagyon, mert valami biztos igen. Mert ezek az emberek menekülnek a csendtől, menekülnek mert annyira üres bennük valami, hogy ordít és mindent meg akarnak tenni azért, hogy kitöltsék valamivel. Ki akarják tölteni az űrt, a bennük lévő unalmat és csendet. Mert a csend veszélyes társ, mert lehet, hogy ráébredsz, hogy senki igazi barátod nincs ezen a világon, amikor elkezdesz gondolkodni akkor ráébredsz arra, hogy nincs akivel megoszd a bajaid mert nem bízol meg senkiben. Sokszor van, hogy a szülők elmondják, hogy mennyire összevesznek gyermekeikkel amikor azok egy átmulatott éjszaka után valamilyen módon hazaérnek. De mit is gondoltak amikor annak idején elengedték őket egy discoba vagy egy mulatóba, hogy ott mit fognak tanulni, talán illemet, hitet, tiszteletet? Azt gondolták, hogy baba zsúr lesz? Teadélután? És, hogy egész este citromos fantát isznak? És most még csodálkoznak, hogy nincs kontroljuk felettük, hogy azt csinálnak amit akarnak? Emlékszem egyik barátom mondotta, hogy ha aznap este nem engedte volna el a fiát másik két barátjával két faluval arrább szórakozni akkor ma nem az országút melletti kereszthez kellene járjon halottak napján. Ezért az, hogy mennyit adunk hozzá az életünkhöz csak rajtunk múlik. Hogy miként bánunk kincseinkkel, akkor is amikor adni kell valamit, vajon szívből jön vagy az is önzésből. Mert adni azért is lehet, hogy beszéljenek rólam, ahogy az evangéliumban is. El is képzelhetjük, ahogy a sok gazdag dobja oda pénzes erszényeikből a sok aranyat, ezüstöt, és ez a szegény asszony adja mindenét amije van. Jó lenne tanulni tőle, hogy ha életünket nem adjuk oda az atyának ha nem bízzuk rá akkor csak amolyan szerencsevadászok leszünk akiknek az élete üres, hideg és haldoklik. Mert testvérek egyáltalán nem mindegy, hogy miként éljük megmaradt éveinket, egyáltalán nem szabad életem olyan legyen, hogy majd  járok misére ha idős leszek, majd imádkozom amikor nyugdíjas leszek, mert akkor ráérek. Ez nem ráérés kérdése, ez egy tartalmas élet vagy egy üres élet közötti választás. És ebből nem engedhetünk…