Szemét, mily sokszor használjuk ezt a kifejezést és lássuk be a legtöbbször
sajnos nem hulladékot értünk alatta hanem embereket, akiket, hulladéknak
minősítünk. De tele van szeméttel az egész életünk, mert az ilyen zene megy a
rádió csatornáin keresztül, a tv, i-neten keresztül annyi szemét vesz körül,
hogy ha ezeket fizikailag is mérni lehetne , akkor már belepte volna az egész
bolygónkat. Azok a hegyek amelyeket a szemét okoz, sokszor alig tudjuk kezelni,
rengeteg összeget költünk rá, hogy valaki eltakarítsa azokat, eltüntesse a
szemünk elől, csakhogy ne lássuk. De mi van a sok lelki szeméttel azokat ki
takarítja el, azokat hova temessük a tenger mélyére vagy a dombok mögé? De az úgyis
ott van. Pedig van megoldás régen gyónásnak hívták most ÉN szemét eltakarításnak
mondom, mert ez valahol a lényeget érinti. A fiatalok mindig is érzékenyek
voltak a környezet szennyeződés kérdéseit illetően, remélem, hogy a lelkük
szemetének eltakarítását is legalább ennyire komolyan veszik. Én bízok bennük.
Tudjuk, jól, hogy mindannyian termelünk lelki szemetet, amelyeket nem kell magunkkal
cipelni, VAN megoldás. Belátni ezeket és bocsánatot kérni értük. Emlékszem,
hogy gyerek koromba amikor valami rossz fát tettem a tűzre, és higgyétek el
sokszor volt ilyen akkor a legcsodálatosabb az volt amikor bocsánatot kellett
kérni a szüleimtől, lelkileg semmi nem nyugtatott meg ennyire. Ugyanígy van az
az ember aki felnőtté válik. Kedves barátaim, meg kell tanulni bocsánatot
kérni, sokszor magától az Atyától is. Ezért minél kevesebb embert kell
szemétnek tekinteni, és lassan igyekezni, hogy senki ne legyen életünknek ezen
kategóriájában. Mert a legnagyobb szemetes bennünk van, ami azt mondja nekünk „te
úgy lehetsz elismert, sikeres, nagy” ha a többieket beletaposod a földbe, hogy
neked lépcső legyen belőlük. Mond csak te szeretnél ilyen lépcső lenni? NEM?
Akkor másokat se használj annak. Az élet sikereit nem úgy lehet elérni, hogy a
másikat céltáblának használjuk, és leterítjük. Mert akkor előbb utóbb téged is
valaki céltáblának fog használni. Inkább használjuk képességeinket másokért is,
hogy ne legyen ember embernek farkasa. By
"Az én tanácsom az, hogy fogd meg az összes problémád, tedd bele egy nagy zsákba, vidd az Úr elé, és hagyd is ott!'' :-)
VálaszTörlés